2012. június 27., szerda

A diéta....

Közel másfél év szünet után újraélesztem a blogot, mert Juli karja ekcémás lett (csak a jobb karja), a homeopata orvossal való egyeztetés után glutén és tejdiétába kezdtünk. Sokkal nehezebb, mint első pillanatra tűnik, főleg úgy, hogy Juli nagyon szereti a sajtot és a tésztát. Mivel egy 3 és fél éves gyerek nem érti, hogy miért változott meg minden ilyen hirtelen, úgy döntöttünk, nem kerül semmi olyan az asztalra, amit ő nem ehet, így egy-két lépésnyire (mondjuk inkább egy sajtnyira) a vegánságtól a paleo étrendhez kerültünk közel. Ez persze vicces úgy, hogy hattagú családunkból két vegetáriánus van és négy húskerülő:). Azért mindennek van jó oldala, hatunk közül még Juli szereti leginkább a húst (étteremben pl. simán feleznek Pannával, Juli csak húst, Panna csak köretet eszik).
Egyelőre a legnehezebb a kenyér kiváltása. Néhány kisérlet után úgy gondolom, hogy nem kiváltjuk, hanem majd igyekszünk elfelejteni, de azért még nem adtam fel teljesen...
Mindenesetre kénytelen leszek jegyzetelni és kisérletezni, viszont nem fogok ezért új blogot kezdeni.
Szóval, folytatás, mentesen.

5 megjegyzés:

Bridge írta...

Nem lesz egyszerű neked, viszont a blog újra beindításának örülök.

siccike írta...

Azta, megint szinkronban vagyunk...!!:-))) Nálunk ugyanez zajlik jelenleg, a tej- és tojásmentesség mellé elkezdett beszivárogni a gluténmentes is... Én is kísérleti fázisban vagyok (nálunk 3 húsevő + 1 vega:-), bár nálunk még nem olyan szigorú a diéta, a 6 éves Áronunknál biorezonanciás teszt hozta ki glutént, és én is elkezdtem észrevenni, hogy tüsszög és fáj a hasa tőle... Hát akkor hajrá mindannyiunknak!:-)

siccike írta...

Most találtam ezt az oldalt is, paleos mintamenük minden nap: http://hangoskodo.blogspot.hu/

agnes írta...

Szia Siccike, én is pont hasonlóan töltöm a mai reggelt:)))
Az a bajom, hogy az ilyen menük mind tele vannak húsos kajákkal én meg azt nem szívesen, meg hát meg sem eszik (Juli épp igen, szereti szerencsére).
Amúgy a tejmentes oldalról abszolút alapnak tekintem a blogodat:), sőt a blogotokat, Bridge. Sokat járok arra, bár azt látom, hogy a nagyok nyitottak minden vegánságra, Juli gyanakvó, azt hiszi, át akarom verni és alapból idegenkedik mindentől, ami pl. nem sajt, csak úgy néz ki...

siccike írta...

Hát igen, én meg a gyerekek miatt elkezdtem húst főzni, a húsfőzést tanulni........ Aztán ahogy ez lenni szokott, amint engedtem a család felé, és beadtam a derekam, a férjem mindjárt nem kívánja a húst hónapok óta, a lányom pedig kijelentette vegetáriánus akar lenni, mint én:-)))) A húsos menükből amúgy én is inkább gyakran a köztes étkezéseket+vacsorákat lesem el, alakítom át