2010. február 27., szombat

ASZALT TÖNKÖLY - SALÁTA









Nagyon szeretjük az aszalt tönkölyt, finom, könnyen emészhető gabona. Még érés előtt learatják a tönkölybúzát, aztán áztatják, végül aszalják, ezért elkészítésekor nem feltétlen kell beáztatni. (mostanában a DM-ben is szoktam kapni osztrák aszalt tökölyt).
Szoktunk belőle levest, egytálételt, kenyérre való kencét készíteni (ehhez fűszerekkel megfőzzük, kb felét turmixoljuk mustárral, vagy paradicsommal, aztán az egész magvakat belekeverjük a masszába).
Ehhez a salátához kell:
2 bögre aszalt tönköly
4 bögre víz
1 konzerv hámozott paradicsom
lilahagyma, fokhagyma, petrezselyem
olivaolaj, balzsamecet, bazsalikom, só

A tönkölyt kétszeres mennyiségű vízben főzöm, forrás után kb egy órát kislángon.
Egy fej lilahagymát felkockázok, felét félreteszem, a másik felét olajon megdinsztelem, hozzáadom a fokhagymát, a bazsalikomot és a paradicsomkonzervet, sűrűre főzöm.

A kész tönkölyt leöntöm balzsamecettel, kevés olajjal, sózom, hozzákeverem a paradicsomszószt és a maradék fél lilahagymát, megszórom egy csokor apróra vágott petrezselyemmel, lezárom az edényt és egy éjszakát hagyom pihenni a hűtőben.
önmagában is és köretként is nagyon finom.

2010. február 4., csütörtök

VEGÁN CSÁSZÁRMORZSA


Az alaprecept úgy van, hogy 600 ml növényi tej (nálam Spar-os rizs-szójatej)
400 g dara - fele kukoricadara, fele teljes búza (de lehet kizárólag az egyik is)
kb 60 ml olaj
(egy kevés kezeletlen citromhéj).
Mindent összekeverek, ha lehet, 1-2 órát hagyom állni, majd egy forró serpenyőben kisütöm, fakanállal összetöröm többször, hogy morzsa legyen.


Most viszont valamelyik nap egy olyan kókusztejet bontottunk ki, amiben szinte alig volt tej, az egész nagy tömeg kókuszzsír (?) volt, már gyanúsan nem is lötyögött rázogatáskor a felbontás előtt. Azt hiszem, ezentúl direkt keresni fogom az ilyen kókusztejeket:) mert olaj helyett azt kevertem bele, kb 3 evőkanállal. Hihetetlen finom volt. Nekem ettől pont jó, pont elég édes, de a csajok tettek rá lekvárt is.

PARADICSOMOS BAB ZELLERSZÁRRAL


Kevés olivaolajon egy teáskanál köményt megpirítottam, rádobtam 1 nagy fej felkarikázott hagymát, üvegesre pároltam.
Hozzáadtam 3-4 szál zellerszárat, csak kevés ideig pároltam együtt (hogy a zeller jó ropogós maradjon a végére).
Megszórtam kb 1 evőkanál pirospaprikával, 1 evőkanál curryvel,
beleborítottam 2 vörösbabkonzervet (a leve nélkül),
1 konzerv hámozott paradicsomot és két evőkanál sűrített paradicsomot, sóztam és pár percig főztem.
közben kevés olajon kisütöttem az előre megsózott padlizsánszeleteket.