2010. március 31., szerda

MEDVEHAGYMÁS SPENÓT


még egy gyors zöld csütörtöki ebéd:). Mind a három "nagy" gyerekem egyik kedvence a spenót, Juli nem igazán értékeli, de ebéd után mégis úgy néz ki az arca, mintha vég nélkül gyúrta volna magába a főzeléket.
500 g friss spenótot éppen csak megpároltam a bambuszgőzölőben, közben egy edényben megolvasztottam egy evőkanál vajat, rádobtam egy csokor apróra vágott medvehagymát, megszórtam egy púpos evőkanál liszttel, felöntöttem kevés hideg tejjel, t, szerecsendiót adtam hozzá és belekevertem a megpárolt spenótleveleket.
Ha pl. krumplit eszünk mellé, akkor apróra vágom a leveleket, vagy turmixolom, de most kifejezetten bundáskenyeret kértek, ehhez egészben hagytam.

2010. március 29., hétfő

MEDVEHAGYMÁS VAJAS KIFLI



A kifli receptjét régebben már itt leírtam.
Ahhoz képest annyit változtattam, hogy összekevertem 5 dkg puha vajat egy csokor apróra vágott medvehagymával és egy kevés sóval, azzal kenem meg a tésztát, mielőtt feltekerem a kifliket, a tetejüket sima vízzel kentem meg.


500 g liszt (ez most fele teljes búza, fele finomított)
20-25 g élesztő
3,5 dl tej vagy víz
1 kk cukor
2 kk só

Nálunk ma az ebéd cukkini krémleves volt ezzel a fűszervajas kiflivel. Ebéd közben jutott eszembe, hogy nem ma kellett volna ezt ennünk, hanem csütörtökön, hiszen most lesz zöld csütörtök és ez igazán zöld ebéd - bár még akkor is lehet, nem hiszem, hogy reklamálnának a gyerekek, mert nagyon voltak vele elégedve annak ellenére, hogy a napokban már kétszer is volt medvehagymás kifli:)...


MEDVEHAGYMA

minden mennyiségben...

Nyersen a legjobb, túróval, kevés sóval összekeverve, vagy fűszervajként, így is csak vajjal, icipici sóval elkeverve. Nem tart sokáig a szezon, mi próbáljuk minél inkább kihasználni:)...

MEDVEHAGYMÁS MANDULÁS KENCE








kb 10-15 levél medvehagyma
1 marék mandula
3-4 evőkanál olivaolaj
fél citrom leve
1-2 evőkanál víz
kevés só

mindent összeturmixoltam, legnagyobb örömünkre és csodálkozásunkra minden gyerek szerette, legfőképp Panna.

2010. március 21., vasárnap

vegán MÁKOS-MEGGYLEKVÁROS SÜTI


Mondhatnám, hogy zserbó, mert annak indult, de a végeredmény teljesen más lett, úgyhogy igazából nincs neve:).

Miután rájöttem, hogy a zserbó a világ egyik legegyszerűbb sütije, sokféleképpen kipróbáltam: baracklekvár-dió, szilvalekvár-mák és meggylekvár-mák töltelékkel. Volt olyan is, hogy valamivel több tésztát gyúrtam össze, és az egyik réteg dió-baracklekvár, a középső fahéjas alma, a harmadik szintén dió-baracklekvár volt (na ez már nem is emlékeztetett a zserbóra, de finom volt (és nagyon laktató:)).
A zserbó egyébként nem csak az egyzserűsége miatt az egyik kedvenc sütim, de ha jön hozzánk valaki, mindig azt mondom, hogy azért ezt sütöttem, mert ez egy igazán magyar finomság (remélem, igaz). Ez a mostani vegán változat szerintünk nagyon jól sikerült, gyorsan fel is jegyzem, mert szükségem lesz még rá...

(A kiindulási recept egyébként ez volt, az elkészítését nem írom le újra.)

350 g teljes búzaliszt
80 g kókuszzsír
40-45 ml olaj
10 g élesztő
50 g barna nádcukor
1 csipet sütőpor
1,5 dl növényi tej (nálam most szója+rizs)

töltelék:
150 g mák + 70 g barna nádcukor
1 nagy üveg meggy- vagy szilvalekvár fele

A máz már nem hiányzott róla egy kicsit sem...

2010. március 18., csütörtök

GŐZGOMBÓC KÖRETKÉNT - vegán





Az előző recept mellé akartam még írni a gombócot, csak lemaradt... mindenféle (szaftos) egytálételek mellé jó köret gyerekeknek, nálunk legalábbis mind a négy gyerek nagyon szereti.

250 g teljes liszt
140 ml gabonatej vagy víz (vagy fele-fele)
10 g élesztő
2 evőkanál olaj
kevés só

A liszt közepébe lyukat kanalazok, beleteszem az élesztőt, valamennyi langyos gabonatejet, amikor megkelt, akkor a többi hozzávalót, összegyúróm, kb 1-1,5 órát kelesztem, majd gomdócokat formálok és gőzölőben párolom.
Ez a mennyiség öt gombóc, hétközben pont elég nekünk a gyerekekkel, egyébként ha mindenki itthon van, akkor dupla adagot csinálunk.

2010. március 16., kedd

KAMUTBÚZÁVAL TÖLTÖTT KÁPOSZTA (vegán)


savanyított káposztalevelek
savanyú aprókáposzta
gomba
kamutbúza
hagyma
olaj
csombor, babérlevél, só, pirospaprika, bors

Gondolkodtam, hogy mit tegyek bele, a köles, rizs pl. igazi gombóccá dagad a káposztalevélben,a búza nem, viszont nagyon finom volt, a gyerekek is szerették (igaz, hogy tejföllel ették).


A kamubúzát kétszeres vízben felforralom, majd kb fél óráig kislángon fedő alatt főzöm (semmivel nem ízesítem, sóval sem).
közben fél kg gombát hagymán megdinsztelek, megszórom egy teáskanál pirospaprikával, két teáskanál csomborral, sóval.
Amikor mindkettő kész, összekeverem és beletöltöm a káposztalevelekbe.

Egy cserépedény aljára öntök 2-3 evőkanál étolajat, ráteszem a töltött káposztákat, megszórom paprikával, 1 kisebb fel apróra kockázott hagymával, most is locsolok rá két evőkanál olajat, ráterítem az aprókáposztákat, néhány szem színes borsot szórok rá és felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Ráteszem a cserépedény tetejét és 180 fokos sütöben 3 órán keresztül sütöm.
A vége felé érdemes ellenőrízni a víz mennyiséget, van, hogy egy picit pótolni kell.

2010. március 13., szombat

VEGÁN MUFFIN

gyors, egyszerű és finom...
300 g teljes búzaliszt
120 g branacukor
1 kezeletlen narancs reszelt héja
1 kiskanál vaniliakivonat
1 csapott teáskanál szódabikarbóna
1 csapott evőkanál sütőpor

75 g olaj
2,5 dl növényi tej (nálam most szója-rizs)
2 evőkanál kakaópor, egy-két kocka étcsoki
néhány szem áfonya, ribizli vagy ami van...
A száraz hozzávalókat elkeverem, hozzáadom a többit, elfelezem, egyik felébe teszek kakaóport és egy evőkanál rizstejet, 180 fokos sütőben kb 20 perc alatt készresütöm.

Volt olyan forma, amibe csak fehér, volt, amibe csak kakaós és volt, amibe mindkét színű tészta került. Volt, amiben áfonya volt, volt, amiben ribizli, volt, amiben csoki, volt, amiben mindhárom. Így volt tökéletes. mindenki talált olyat, ami neki a legjobban tetszett. Panka például a rózsaszín papírosra esküszik, sokkal finomabb, mint azok a muffinok, amik a zöld mintás papírban sültek:).

2010. március 2., kedd

VEGÁN MÁRVÁNYOS KUGLÓF

200 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
175 g finomliszt
125 g kukoricakeményítő
100 g barnacukor
50 g őrölt mandula
1 zacskó sütőpor
1 teáskanál vanília
1 citrom reszelt héja + leve
100 ml olaj
400 ml zabtej
2-3 evőkanál kakaópor

Összekeverem a száraz hozzávalókat, hozzáadom a tejet, olajat, megfelezem a tésztát (elég sűrű) és az egyik feléhez adok még 2-3 evőkanál kakaóport és 1 evőkanál olajat.

A kétszínű tésztát egymásra kanalazom, felváltva és 180 fokra előmelegített sütőben kb fél óra alatt készte sütöm.

A recept eredeti ötlete innen van, de meglehetősen átalakítottam, elsősorban azért, mert egyáltalán nem akartam margarint használni, helyette olajat és darált mandulát tettem, a cukrot pedig alapból feleztem. nekünk így pont elég édes volt. Szerintem este érdemes megsütni, kb negyed órás munkával megvan a finom reggeli másnapra:).