Több, mint öt hónap szünet után megint elővettem ezt a receptgyűjteményt, hogy bővítsem. Közben is sokat főztem, de nem volt energiám leírni semmit (néhány recept azért kallódik fecniken a konyhában)...
Azt gondoltam ki, hogy igyekszem minél ritmikusabbá tenni itthon a hetet, főleg a két kisebb miatt, mert nekik az olyan nagyon jó biztonságérzetet ad (meg igyekszem magam kárpótolni a w.ovi miatt:D). Ezért elhatároztam, hogy minden nap leírom, milyen gabonaételeket eszünk, a legegyszerűbbeket is, recept és fotó nélkül, csak, hogy legyen egy alap-ötlet, ha nem tudom kitalálni, mit főzzek, meg hátha más is tartja a gabonanapokat és talán neki is segítség. Nekem a legnagyobb bajom mindig azzal van, hogy a rengeteg egyéb dolgom miatt nehezen találom ki mindennap a lehetőleg változatos főételt.
Régebben úgy gondoltam, hogy az adott napok+gabonák társítása megköti az ember lehetőségeit, fantáziáját, most azonban valamiért másképp látom, úgy, hogy segítség, ha az étkezés fő alapőanyaga adott és csak a rendelkezésre álló zöldségekkel, gyümölcsökkel variálom.
Fogalmam sincs, mekkora erőfeszítésembe telik majd ez az egész, de egyelőre nagyon jól érzem magam, hogy megszületett ez a döntés.
Ami most fix elhatározás, az az, hogy minden pénteken müzlit reggelizünk (a zab napja) és minden vasárnap (búza) lisztet őrlünk a gyerekekkel és abból sütünk valamit ebédre vagy vacsorára.
Steiner szerint az életfolyamatok ritmikusan zajlanak, a hét napjai mellé gabonákat társított:
hétfő - rizs
kedd - árpa
szerda - köles
csütörtök - rozs
péntek - zab
szombat - kukorica
vasárnap - búza
Az emberi szervezetre egységben ható négy kenyérgabona:
árpa - fizikai szervek
rozs - életfunkciók
zab - lélek
búza - szellem
A nem kenyérgabonák:
rizs - növekedést serkenti (magas fehérjetartalom)
köles - szervek működését stimulálja (lúgosító hatás)
kukorica - a mentáélis életre hat (olajtartalom)
Azt nem tudom, mi a legjobb mód a napi gabonaételek rögzítéssére, mert időhiány miatt nem fogok nagyon részletes recepteket írni, az biztos, viszont talán mégis napokra és nem hetekre, egységre bontva érdemes posztolni, mert így könnyebben kereshető recept pl. egy adott gabonához.