A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kamut búza. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kamut búza. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 17., vasárnap

Bulgursaláta

250 g bugurt öntök egy jól zárható edénybe, egy kevés sóval elkeverem és hozzáadok fél liter lobogó vizet, majd lezárom az edényt, hogy megpuhuljanak a bulgurszemek.
Amikor kihűl, keverek bele egy fél apróra kockázott lilahagymát, egy felkocázott piros-, és egy felkockázott zöldpaprikát, kettő felkockázott paradicsomot, egy doboz lecsepegtetett kukoricát, teszek bele olivaolajat és fehér balzsamecetet (vagy ha van, akkor citromlevet) és megszórom egy marék apróra vágott bazsalikommal. 1-2 órára a hűtőbe teszem.

2010. március 16., kedd

KAMUTBÚZÁVAL TÖLTÖTT KÁPOSZTA (vegán)


savanyított káposztalevelek
savanyú aprókáposzta
gomba
kamutbúza
hagyma
olaj
csombor, babérlevél, só, pirospaprika, bors

Gondolkodtam, hogy mit tegyek bele, a köles, rizs pl. igazi gombóccá dagad a káposztalevélben,a búza nem, viszont nagyon finom volt, a gyerekek is szerették (igaz, hogy tejföllel ették).


A kamubúzát kétszeres vízben felforralom, majd kb fél óráig kislángon fedő alatt főzöm (semmivel nem ízesítem, sóval sem).
közben fél kg gombát hagymán megdinsztelek, megszórom egy teáskanál pirospaprikával, két teáskanál csomborral, sóval.
Amikor mindkettő kész, összekeverem és beletöltöm a káposztalevelekbe.

Egy cserépedény aljára öntök 2-3 evőkanál étolajat, ráteszem a töltött káposztákat, megszórom paprikával, 1 kisebb fel apróra kockázott hagymával, most is locsolok rá két evőkanál olajat, ráterítem az aprókáposztákat, néhány szem színes borsot szórok rá és felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Ráteszem a cserépedény tetejét és 180 fokos sütöben 3 órán keresztül sütöm.
A vége felé érdemes ellenőrízni a víz mennyiséget, van, hogy egy picit pótolni kell.

2009. április 26., vasárnap

KAMUTBÚZÁS CUKKINI EGYTÁL

1 kis hagyma, 1 póréhagyma, 1 zöldhagyma
300 g kamutbúza
250 g túró
600 g cukkini, nagyon vékonyra szeletelve
1 üveg zöld olivabogyó
4 paradicsom, 1 paprika
bazsalikom, kakukkfű, só
150 g fetasajt (fele kecske, fele juh)

Olajon, hagymán megdinszteljük a kamut búzát, hozzáadunk 550 ml vizet, ezzel főzzük kb 40 percig, amíg fel nem veszi az összes folyadékot. A búza egyébként a végén is ragacsos, kissé kemény marad, aki ettől idegenkedik, talán beáztathatja előtte.
Kivajazunk egy tálat, egységesen elkeverjük a túrót a búzával, rátesszük a cukkiniszeleteket, kicsit sózzuk fűszersóval (szárított zöldségkeverék + só), rászeleteljük a paradicsomot, paprikát, friss bazsalikommal, kakukkfűvel ízesítjuk, megszórjuk fetasajttal, fél órára a sütőbe tesszük (200 fok).