A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tök. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tök. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 9., kedd

ÁRPÁVAL TÖLTÖTT HOKKAIDO

1 bögre hántolt árpát megfőztem 2 bögre natur "vegavarázs" ételízesítővel, amikor készen lett, sóztam, ízesítettem lestyánnal és csomborral.
A tök kalapját levágtam, a magokat kikanalaztam belőle, valamennyit a húsából is lefaragtam egy kanállal. Betettem a sütőbe, hogy kicsit puhuljon, de igazából nem kell neki sok idő, a hokkaido nagyon gyorsan elkészül.
Olivaolajon hagymát, fokhagymát pároltam, hozzáadtam a kevés tökhúst, belekevertem a kész árpát, egy kiskanál pirosparikával megszórtam, majd belekanalaztam a tökbe és betettem a sütőbe.

(legközelebb fetát is keverek hozzá)

2009. október 14., szerda

ISTENGYALULTA TÖK

vagyis spagettitök, amit nem kell gyalulni, mert puhulás után a "szálaira" esik.
Félbevágtam, kivettem a magokat, bambuszgőzölőben megpároltam (lehet egészben forró vizben is megfőzni,vagy forró sütőben párolni). A héjából egy kivajazott tüzálló tálba boritottam a tökspagettit, leöntöttem meglehetősen fokhagymás és enyhén sós tejföllel,megszórtam sajttal és néhány szem tökmaggal. Nagyon finom lett. (nincs hosszú ü és i)


Julika csak magában ette a párolt "spagettit".

2009. január 16., péntek

MUSKOTÁLYTÖK KRUMPLIVAL


Nagyon gyors téli ebéd, ez sem recept (mostanában csak gyors ebédeink vannak:)
A krumplit felkockáztam, kevés vízben fedő alatt pároltam, amikor majdnem puha volt, hozzáadtam a tököt is, meglocsoltam olivaolajjal és tovább sütöttem, Tettem hozzá sót, petrezselymet. Fokhagymás joghurttal ettük. Ha lett volna itthon curry, azt tettem volna bele, de így is finom volt, bár túl korán tettem bele a tököt, eléggé szétesett, pedig azt szerettem volna, ha finomra sül.
Egyébként a finomra sült tökről jut eszembe: nemrégiben úgy sütöttem, hogy felvágtam csíkokra, fűszerekkel (bors, kakukkfű, só) és olivaolajjal bekentem, betettem a forró sütőbe és nagyon finom volt.

2008. szeptember 25., csütörtök

KRÉMLEVES HOKKAIDO TÖKBŐL

Én otthon ezt a tököt még sosem láttam (pedig állítólag nagy piacokon van), itt viszont tavaly ősszel, télen vendégségben többször is ettünk és nagyon finom volt. Ali a héten valamelyik nap ezzel jött haza a boltból (a kép rossz, a valóságban nem piros, hanem gyönyörű narancssárga):Aztán megkérdezte Bori egyik barátnőjének a mamáját, ő hogy csinálja a finom krémlevest, nagyjából követtem a receptjét (ő tejszínt önt hozzá, én azt kihagytam illetve gyömbért reszel bele a só és a bors mellé fűszerként, én ezt sem tettem). Szerintem bárhogy finom lesz, a lényeg a tök:).
Fantasztikusan melengető színek és ízek az ilyen borongós, esős napokra...A tököt megmostam, héjastól felkockáztam, beletettem egy lábasba, meglocsoltam kevés olivaolajjal, tettem hozzá egy nagy, kockára vágott krumplit és hagytam fedő alatt puhulni. Idővel kis vizet öntöttem rá, majd megszórtam Alnatura-s (DM) zöldségleves-porral, kevés sóval, egy kevés curryvel és hagytam, hogy teljesen puha legyen (meglepően gyorsan az lett).
A végén még víz, összeturmixoltam és kész. Gyors volt és lenyűgöző. (a hosszú sütőtökből nem szeretem a krémlevest, mert az édes. ez más).Egy serpenyőben szárazon folyamatos mozgatás mellett pirítottam kovászos rozskenyérből kockákat, amikor szép színe volt (és mellesleg fantasztikus illata), akkor nagyon kevés olivaolajjal meglocsoltam, de tényleg épp, hogy csak...

Hozzá a "második": 4 savanyú almát héjastól lereszeltem (nagylyukún), tettem hozzá 3-4 maréknyi zabpelyhet, egy kevés tejet és mert még hígnak láttam, egy kis teljes őrlésű tönkölylisztet, fahéjat, mást nem.
Serpenyőben kevés olajon egy kanállal szaggatva kisütöttem.