2010. március 16., kedd

KAMUTBÚZÁVAL TÖLTÖTT KÁPOSZTA (vegán)


savanyított káposztalevelek
savanyú aprókáposzta
gomba
kamutbúza
hagyma
olaj
csombor, babérlevél, só, pirospaprika, bors

Gondolkodtam, hogy mit tegyek bele, a köles, rizs pl. igazi gombóccá dagad a káposztalevélben,a búza nem, viszont nagyon finom volt, a gyerekek is szerették (igaz, hogy tejföllel ették).


A kamubúzát kétszeres vízben felforralom, majd kb fél óráig kislángon fedő alatt főzöm (semmivel nem ízesítem, sóval sem).
közben fél kg gombát hagymán megdinsztelek, megszórom egy teáskanál pirospaprikával, két teáskanál csomborral, sóval.
Amikor mindkettő kész, összekeverem és beletöltöm a káposztalevelekbe.

Egy cserépedény aljára öntök 2-3 evőkanál étolajat, ráteszem a töltött káposztákat, megszórom paprikával, 1 kisebb fel apróra kockázott hagymával, most is locsolok rá két evőkanál olajat, ráterítem az aprókáposztákat, néhány szem színes borsot szórok rá és felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Ráteszem a cserépedény tetejét és 180 fokos sütöben 3 órán keresztül sütöm.
A vége felé érdemes ellenőrízni a víz mennyiséget, van, hogy egy picit pótolni kell.

2 megjegyzés:

Bridge írta...

A kamutbúzával még sosem kerültem közelebbi ismeretségbe, kíváncsivá tettél.

agnes írta...

én nagyon szeretem levesben, egytálételekben, salátában is, szerintem érdemes kipróbálni:)