2008. augusztus 12., kedd

TÖLTÖTT PADLIZSÁN és PARADICSOM

Először feltettem egy dl barnarizst főni kétszeres mennyiségű vízben, majd 2 közepes padlizsánt félbevágtam, betettem meleg sütőbe, hogy egy picit átsüljön.
Közben megskalpoltam a paradicsomokat (nem vágtam le teljesen a tetejüket), a közepüket kivájtam, félretettem.
Hagymát pároltam olivaolajon, beletettem egy kockára vágott piros húsú paprikát, kettő, kockára vágott paradicsomot, majd a sütőből kivett padlizsánok kivájt, felkockázott húsát, hozzáöntötetm a paradicsomok belsejét, sok friss bazsalikomot,t, fokhagymát, végül belekevertem a megfőtt barnarizst.
A kivált padlizsánhéjakat belülről megkentem egy-egy csepp olivaolajjal, rátettem egy szelet feta sajtot, majd a rizses tölteléket, a tetejére pedig újabb fetát.
A paradicsomokat is megtöltötetm fetával és rizzsel.
Tettem alá kb két evőkanál vizet, a paradicsomokat pedig enyhén meglocsoltam olivaolajjal.
Forró sütőbenb kb 20 percet fedő alatt, majd 10-15 percet még fedő nélkül is sütöttem.

Nincsenek megjegyzések: